Szexuális játékszer

Hatalmába kerítő érzés, szerelem!
Az életem pókerét nem én keverem?
Te vagy a díler, ki a lapokat osztja,
S melletted nem lehet flushöm, nekem soha!

Egy éhes, szexuális játékszer vagyok,
Tőled mellemet átfogó mohó karok...
Nem való nekem e keseredett párbaj,
Kedvesem élvezz, tarolj és kérlek szárnyalj!

(Más hobbit kell keresnem!)

Sadie Salvator

Neked írt...

Egy keserű szív vagyok a sarokban,
Egy keserű szív nélküled...
Szerelem, oh te minden,
Hol jársz most? Gondolsz rám?
Suttogod még néha éjjel a nevemet?
Fáj még az emlék, mikor utoljára láttál?
Az utolsó mondat, amit hozzád vágtam?
Kérlek mondd, mondd hogy fáj,
Kérlek mondd azt, hogy gondolsz rám!
És hogy benned él a csók, amit ajkamra suttogtál
Te világ, te kislány, te szerető,
Fájdalmak és gyönyörök szőke istennője.
Semmi vagyok, egy bánatos szürke
Semlegesség az éterben,
Egyedül a sötétben, halvány fényben
Rád gondolok, hogy gondolsz-e rám?
Arra, hogyha még egyszer láthatnám
A mosolyra húzódó szádat és csillogó szemed, ahogy engem akar!
Első és utolsó csók, amit érezni akarok,
Tőled egyet, ami örökké tart,
Fájjon és égjen tőle az ajkam!
Könyörgöm, esedezem, csak add meg!
Húzz magadhoz, fonj körbe a karjaiddal,
Dúdolj nekem és rebegd a fülembe
Azt a bűvös mondatot, kedvesem oh zengd:
Szeretlek és bármi történjék így marad!

Sadie Salvator

Naplóbejegyzésnek sem jó

Szűk szürkület világít be az ablakon,
Az ágyhoz szíjazták a fel- és alkarom...
Egy izmos kéz markolja keményen nyakam,
Ha kiáltanék is elakadna szavam.

Egy vadidegen száj az ajkamba harap,
Éles csattanás és érzem, bőröm szakad.
Újra majd újra lecsap a gyilkos ostor,
Érzem, itt van már a gyönyör teli pokol!
Karmolnék, sikítanék, de nem, nem fogok.
Élvezek meggyötörten, s szeretlek tudod.

Sadie Salvator

Marja arcomat a rideg Tél

Póklábak kopognak a macskakövön,
Sikít az elrabolt káröröm...

Napszaknap.

Matt fekete cigaretta van
elnyomva a hamutálban.
Az életemhez hasonló:
sötét és már lemondtak
róla, de parázs erőlködve
ugyan, ám még világít.

Szürke hóbort

Sarokban kuporgó gyertyaláng,
Melynek nem látható teteje
A bükkfapolcig vágyva vágy,
Hogy megérintse, hogy elérje,
S rajta maró tüzet fakasszon,
Mely majd lobban és könyveket fal,
Melytől könnyezik majd a plafon,
S csörtet tőle a parázsló zaj,
Lángra kap majd körötte minden,
Rettegni fog a holt, s aki él.
Édes pusztítás, örömátok,
Kegyelmet a pápa sem remél.
Gyertyaviasz lesz a jelen,
Fejtelen senki nem menekül,
Egy láng a sarokban kedvtelen
Huny ki végül győzve egyedül...

Sadie Salvator

Utolsó monológ

Mégsem...