Karomat karcoló vasbéklyón rozsdás szögek,
Egyedül a hajón, a sorsom hajóján,
Keresztbetett lábbal egy kabin legalján
Üvöltök és velem együtt ring a bárka
Életem mézédes szabadságát várva
Nyögnek a bátor vízcseppek az arcomon,
Ám mégsem mozdul meg sem fel-, sem alkarom...
S hiába támad föl alattam a tenger,
A lánc leköt, s nekem tűrni, csak tűrni kell.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése