A Démon egy szikla vagy egy eldobott kő.
Idealizált alakban jár köröttünk,
Tényleg, oh de mégsem...
Tövisben teste, koromsötét a szeme,
Gúzsba kötve a csontos, didergő keze.
Mindig árnyékban a gyáva, mint aki fél
-Bátran azt reméltem...
Vérbe vájt kegyeletű csillagok testén
Mind egytől egyig áldozat vagy tán élmény.
A friss hegek még izzanak a halk fényben
Oh, bősz sárkánykarmok!
Szürke lépte vihart fakaszt a világra,
Halált hozó, bár az absztrakt szíve árva.
Éjjel álmodtam és már biztosan tudom,
A Démon én vagyok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése