Egy rozsdás hídon, mely alattam elgyengül.
Egy hídon a halott Pest és Buda között,
Egy hídon a nagy, hömpölygő Duna fölött.
Egy hídon ülök, csak várom a kedvesem,
Egy hídon ülök, várakozva, nesztelen.
Egy hídon a hiányos szíveink között,
Egy hídon a szertelen szerelem fölött.
Egy hídon ülök, mely elválaszt s összeköt,
Egy hídon mely megmentett, s később összetört...
Egy hídon ülök, ülök a sorsom hídján,
Egy hídon ülök egyedül, kínok kínján.
Én minden irányban keresek valamit,
A szívem veszetten keres még valakit.
Két út van, mégis maradnék, szép a jelen.
Múltam fáj, s nélküled nincs jövőm kedvesem!
Egy hídon ülök hamis volt és lesz között,
Egy hídon ülök a szép halálom fölött.
Alattam zavart Duna, szerelem, halál...
Hallom, tisztán érzem, csak nekem kiabál!
Felállok, szabadulok, már súlyom sincsen,
Elrugaszkodom, szállok, enyém minden!
Zuhanok, fülemnél süvít a levegő,
Csobbanok, s megcsókol e habos szerető.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése