2014. július 2., szerda

Őszinte monológ egy ismeretlennek

Nézlek, és látok mindent, amit szeretek az életben, a boldogságot, a fiatalságot, a szerelmet. Gyönyörű vagy. Nem tudok más kifejezést használni rád, egyszerűen megbolondít a csillogó szemed, a puha szád, a selymes bőröd, és az a kis halvány pír az arcodon. Hiába, nem tudlak csak nézni… Azt mondják mindent a szemnek, semmit a kéznek. Hát én érezni is akarok, érezni mindent. Érezni akarom, ahogy megfogod a kezem, érezni akarom, ahogy szelíden átkarolsz, de főleg érezni akarom azt, ahogy csókolod a számat. Beleborzongok. Megszűnök létezni, mintha nem tartana már a földön semmi, csak Te kötsz ide, a szerelem, amit irántad érzek. Lehetetlenség elmagyarázni, hisz csak nézlek, és még is mindent látok, amiért érdemes élni és meghalni. Szeretlek!

Sadie Salvator

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése