Ma különleges válaszúthoz érkeztünk.
Dönteni az élet és a halál fölött,
Dönteni fiatalság és érettség között.
Én magam és a kedvesem Geuseppe
Dolga, hogy élőt még jobban éltesse,
De csúf halandót örökre elvigye,
Hisz az élek és a halok csak ige.
Nem lehet szépíteni, ördögök vagyunk,
Ez az igazság, mi embereket rablunk.
Hiába, elvesszük azt, mi nem a miénk,
Hiába elvesszük azt, ki nem a miénk...
Minket úgysem vághatnak soha dutyiba,
Ha egy élőt csak zsebre vágunk sunyiba.
Érzem, felfal lassan eme gyilkos munka,
Még akkor is, ha nagyon nagy itt a suska...
Mai feladatunk egy bolond öregúr,
Aki valahogy mindent simán összetúr.
Egy pici házban él ez a Heidigger,
Teával kínál, de minekünk nem ez kell!
"Szemtelen szenilis! Görbülj meg!"-kiáltom.
"Nyugalom, hisz már görbe vagyok, kislányom."
"Fúj, de büdös van itt!"-kontráz Geuseppe.
"De legalább még nem éget a pokol tüze."
"Élni akarsz, mondd! Élni és csak szenvedni?"
"Élni, az életet szenvedve szeretni!"
"Menten berosálok, Sadie, ez egy őrült!"
"Csak egy vénember, ki már eleget őszült."
"Tűnjetek el, szomorú szerencsétlenek!
Vágjátok fel a saját kis ereteket!"
Vigyázz, dühbe jövünk, így fájóbban ölünk,
Egy kést beléd döfünk vagy folyóba lökünk!"
Csináljátok hát, tessék! Vár már rám a menny!
Nekem nem kell a konfliktus, nem kell e szenny!"
Erre sajnos mást mi már nem mondhattunk,
Ő maga szúrta a szívébe a kardunk.
S hogy mindez valóság vagy csupán fikció,
S hogy Geuseppe gyilkos vagy egy szívtipró,
Eldönteni már csak egyedül rajtad áll,
De engem megtalálsz, mivel a pokol vár!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése