Állj fel végre, most menj ki a tükörhöz és
Nézz bele újra, s újra! Nézz bele mélyen!
Látod a lelkedet? Az érzéseidet?
Mondd, ha tudod, elértem valamit, éljen!
Én felálltam, kimentem a tükörhöz és
Én belenéztem, én belenéztem mélyen.
Láttam a lelkemet, az érzéseimet.
Nem értem el semmit, nem mondhatom, éljen!
Összetörtem másokat is és magamat...
Eladtam a lelkemet, fájt, de nem bántam.
Kikiöptem, hánytam az elcsépelt szavakat.
Tudom hogy szenvedtem, éreztem és láttam!
Szerettem valakit, egy férfit vagy egy nőt?
Ismertem, de mégsem ismertem igazán.
Együtt éltünk, együtt éreztünk fagyot, hőt.
Mint hattyúk, fogadtunk hűséget s szerelmet.
Kifeküdtem egyedül, csak én, védtelen...
Vártam valamit, egy fújást, villámcsapást.
Csak jelezné azt, hogy enyém a végtelen!
Hiába vártam, éltem s összeomlottam...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése